új keresés

Állampolgárság

» Meghatározás

» Tárgyalás

» Esettanulmány

» Lásd még

Meghatározás. Az állampolgárságot a személy és egy bizonyos ország közötti viszonyként határozzák meg. Az állampolgárság olyan közjogi jellegű viszony, mely mindig jogi, törvényes szabályozáson alapul. Az állampolgárság alapján valamely személy számára elismerik mindazon polgári, politikai, gazdasági és szociális jogokat, amelyek valamely ország alkotmánya és törvényei értelmében megszerezhetőek.

Tárgyalás. Az állampolgárság kérdését először a 19. század legelején szabályozták. Ezt megelőzően polgári törvényekkel szabályozták a személyek státuszát, mint a polgárjogok egyikét.
Napjainkban az állampolgárság ügyét egyetemes nyilatkozatokkal szabályozzák, amelyek garantálják minden egyes személy jogát ahhoz, hogy valamely állam polgáraként elismerjék. Ugyanezek a dokumentumok minden olyan intézkedést megtiltanak, amelyek arra irányulnak, hogy bármely személytől megvonják az állampolgárságot. Az állampolgárságot ugyanakkor az állampolgárságra vonatkozó törvényalkotással nemzeti szinten is szabályozzák.
Az állampolgársághoz való jogot a státuszhoz való jogként azonosítják. Más, emberi jogokról szóló nemzetközi jogi dokumentumokból kihagyják a nemzeti törvényalkotási módok között fennálló hatalmas különbségek miatt. Másfelől, az állampolgárságot gyakran nem mint emberi jogot határozzák meg, hanem államjog gyanánt, mivel mindenkor az egyes államok joga és kötelessége, hogy előírja azokat a feltételeket, amelyek mellett megadható az állampolgárság.
Az állampolgárság megszerzésének kétféle módja van: 1. születés 2. honosítás (ún. naturalizáció). Két opció áll fenn az állampolgárság születéssel való elnyerésére, amely lehetőségek két különböző jogi fogalmon alapulnak. Az első értelmében valamely újszülött szülei állampolgárságát kapja meg (ius sanguinis). Ez a jogelv olyan európai országokban van túlsúlyban, melyekben a bevándorlás jelentős múltra tekint vissza. A második jogi elv szerint valamely újszülött gyermek azon ország állampolgárságát nyeri el, ahol született, tekintet nélkül szüleinek állampolgárságára (ius soli). Ez a jogelv olyan Európán kívüli országokban van túlsúlyban, melyek állami intézkedések révén szándékoznak bevándorlókat vonzani az országba.
Valaki megválhat állampolgárságától élete folyamán, esetleg megváltoztathatja azt: erre honosítással kerülhet sor. Valamely ország állampolgára egy másik ország állampolgárságáért folyamodhat és megkaphatja azt, amennyiben az illető ország által előírt valamennyi előfeltételnek eleget tesz. A honosítás alapján megkapható állampolgárságot szabályozó normák országonként nagymértékben különböznek, ám általában véve ezek a normák valamely korábban létesített kapcsolatot előfeltételeznek az állampolgárságért folyamodó személy és az illető ország között, továbbá bizonyos feltételeknek kell eleget tenni, mint például lakóhely, tulajdon birtoklása az illető állam területén stb. Olykor valamely ország különlegesen érdekelt lehet abban, hogy egy bizonyos személynek állampolgárságot adjon, a személy hírneve vagy érdemeire tekintettel.
Az állampolgárság megszerzésének említett két elve gyakran kombinálódik. Napjainkban az állampolgárság elnyerésének folyamata sokkal egyszerűbb lett, sokkal kevesebb igényt támaszt és sokkal kevesebb járulékos feltétel teljesítését követeli meg. E mögött az irányzat mögött az a szándék áll, hogy csökkentsék azoknak a személyeknek a számát, akik semmilyen állampolgársággal sem rendelkeznek.
A semmilyen állampolgársággal sem rendelkező személyek kategóriáján kívül két további osztály létezik: 1. személyek, akik két ország állampolgárai (kettős állampolgárság) és 2. akik több mint két ország állampolgárai. Ezeknek a személyeknek ugyanazok a jogai és a kötelességei, mint azoknak, akik csak egy ország állampolgárai. Nem utasíthatják vissza kötelességeik teljesítését valamely állam hatóságaival szemben, amelynek polgárai, azzal az érvvel, hogy más, sőt több más ország állampolgárságával is rendelkeznek. Másrészt, a harmadik országhoz való viszonyukkal kapcsolatban ezek a személyek dönthetnek amellett az állampolgárság mellett, amelyik leginkább megfelel számukra.
Valamelyik érintett ország esetleg úgy határozhat, hogy megvonja valakitől az állampolgárságot. Manapság ez meglehetősen ritka eset, és ellentmond az ENSZ alapokmányainak, ám a múltban politikai intézkedésként alkalmazták mindazokkal szemben, akik külföldi tartózkodásuk során nem mutattak "lojalitást"országuk iránt. Tekintélyelvű országokban és társadalmakban, amelyek korlátozzák a demokratikus elvek érvényesülését, ez bevett gyakorlat.
Bizonyos esetekben az állampolgárságot nemzetiségként értelmezték, ami tévedés, hiszen az állampolgárság személy és ország közötti viszony, míg a nemzetiséget személy és nemzet viszonyaként értjük. Ez a gyakorlat jelen volt az egykori szocialista országokban, különösen Kelet-Európában. Példának okáért Észtországban megvonták az állampolgárságot a nem észt nemzetiségű személyektől, és legfőbbképpen az orosz ajkúaktól, illetve általában azoktól, akik akkor költöztek Észtországba, mialatt az még a Szovjetunió része volt. Hasonló irányzat létezett a hajdani Jugoszláviában, amelynek állampolgárai kettős állampolgársággal rendelkeztek, tehát Jugoszlávia Szövetségi Köztársaság (SFRY), valamint az egyik tagköztársaság állampolgárságával. A szövetségi állam felbomlása után ezektől a személyektől megvonták az utóbbi állampolgárságot, amennyiben nem voltak képesek megfelelő nemzeti származást bizonyítani vagy az új állam iránti lojalitást gyakorolni.

Esettanulmány. Államalakulatok lebontása rendszerint előidéz bizonyos, a korábbi állam területén élő személyek állampolgárságával kapcsolatos problémákat. Sőt e nehézségek nagyobbnak és sokkal összetettebbnek mutatkoznak olyan államokban, melyek korábban többnemzetiségűek voltak és ezen államokban gyakran merülnek föl az állampolgárság körül viták az utódlással kapcsolatos eljárás során.
Az egykori Jugoszláviában (JSZSZK) mint szövetségi államban kettős állampolgárság (szövetségi és köztársasági) volt érvényben. Jugoszláviában az állampolgárság a köztársasági állampolgárság elsőbbségén alapult. Más szóval, minden egyes személy, aki valamely köztársaságtól állampolgárságot szerzett, automatikusan jugoszláv szövetségi állampolgársággal is rendelkezett. Akadt néhány olyan eset, amikor a jugoszláv állampolgárságú szülők gyermekei, akik viszont külföldön születtek és ottani szabályos lakcímmel rendelkeztek, csupán szövetségi állampolgárságot szereztek.
Tekintet nélkül arra, hogy melyik tagköztársaság állampolgárai voltak, minden jugoszláv állampolgárnak a szövetségi állam teljes területén egyenlő jogai voltak. Például a korábbi Jugoszlávia 1974-es alkotmánya az anyanyelvű oktatáshoz való állampolgári joggal is ellátta valamennyi tagköztársaság és autonóm tartomány állampolgárait. A tagköztársasági állampolgárságot a gyermek szüleinek köztársasági állampolgársága döntötte el. Más szóval, valamely gyermek állampolgárságának anyakönyvi bejegyzése és nyilvántartása rendszerint abban a városban (az ottani anyakönyvbe) történt, ahol szülei (többnyire az apa) születtek.
A hajdani Jugoszlávia összeomlása után a helyzet sokkal bonyolultabbá vált. A szövetségi állampolgárság az új független államokban nem volt érvényes többé, ugyanakkor a kisebbséget képező nemzetiségi csoportok tagjaitól megvonták a tagköztársasági állampolgárságot, amennyiben nem tudták igazolni megfelelő nemzeti származásukat vagy az új állam iránti lojalitásukat.
A menekültek különösen nehéz helyzetben voltak. Otthonaikból és országaikból kiutasították, és más államba utasították őket. Vagyis semmilyen állampolgársággal sem rendelkező személyekké nyilvánították és arra kényszerítették őket, hogy annak az államnak az állampolgárságáért folyamodjanak, ahová kerültek. Az állampolgárság megszerzése rendszerint hosszadalmas folyamat. A semmilyen állampolgársággal sem rendelkező személyek rendkívül nehéz helyzetben találják magukat. Amíg arra várnak, hogy állampolgárságot kapjanak, nem élvezhetik mindazon jogokat, amelyeket az alkotmány és a nemzetközi dokumentumok szerint birtokolnak. Ez a helyzet valamennyi volt jugoszláv tagköztársaságban, ma független államokban, több százezer ember életét sújtja.

Lásd még: állam
J. G.