társadalomtudományi szótár

új keresés


Fundamentalizmus


» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Esettanulmány

» Lásd még


Meghatározás. Elsősorban a vallás és a vallási mozgalmak vonatkozásában használatos fundamentalizmus fogalom a szentnek tekintett szövegek szószerinti jelentésébe vetett hitre utal (Giddens, 1993). Heywood hasonló meghatározást ad, e szerint a fundamentalizmus 'egy hitvallás eredeti, illetve alapelvető elveinek hite, ami gyakran erős személyes kötődéssel jár együtt, és fanatikus lelkesedésben tükröződik (Heywood, 1998). Általánosabb megfogalmazásban inkább 'egy olyan gondolkodásmód, amely bizonyos elveket lényegi «igazságoknak» tekint, s ezek számára tartalomtól függetlenül megkérdőjelezhetetlen és felülmúlhatatlan tekintéllyel bírnak'. Ilyen értelemben a fundamentalizmus politikai krédók esetében is megfigyelhető. Másfelől a fogalom a pejoratív jelentései ellenére (rugalmatlanság, dogmatizmus és tekintélyelvűség) önzetlenséget és elvekhez való hűséget is kifejezhet. Mindezen okok miatt igen vitatott kategória. A kortárs szóhasználatban majdnem valamennyi nagyobb világvallás vonatkozásában felmerül, s mint ilyen inkább egy sajátos vallási-politikai mozgalom vagy felfogás, semmint csak a szent szövegek szószerinti igazságának megerősítése (Heywood, 1998).


Etimológia. A latin fundamentum jelentése 'alapzat', 'alap'.


Tárgyalás. A fundamentalizmus kifejezés először a 20. század elején, az amerikai protestantizmuson belüli viták során fordul elő. Az evangélikus irányzatok a kereszténység 'modern liberális' értelmezése ellen tiltakoztak, és a Szentírás tévedhetetlenségének érvével a szó szerinti értelmezéshez való visszatérést szorgalmazták. Noha félrevezető lehet a fundamentalizmust általánosságban, a konkrét összefüggésektől elszakítva tárgyalni, mégis körvonalazhatók minden fundamentalizmusra jellemző közös sajátosságok. Először és legáltalánosabb szinten a 'szubsztantív fundamentalizmusok jóformán semmi közös jeggyel nem rendelkeznek, csupán a támogatóik körére jellemző a doktriner bizonyosságból eredő komolyság és elkötelezettség kifejezése' (Heywood, 1998). Másodsorban úgy tűnik, hogy a fundamentalizmusok általában szükségét érzik az 'erős nemzet' ismétlődő állításának, amely képhez hozzátartozik a dicsőséges régmúlt, a fenyegető jelen állapot és a bizonytalan jövő. Heywood a fundamentalizmust a mély válságot megélő társadalmakhoz köti, különösen olyanokhoz, amelyek valódi vagy vélt identitásválságot élnek meg. Harmadszor, és ez közvetlenül a másodikból ered, a fundamentalizmus jóformán mindig erős nacionalista és vallási érzelmekkel társul. Ezek az érzelmek ösztönzik a fundamentalista vezetőket arra, hogy közeledjenek a politikai spektrum jobboldalához, nem ritkán annak szélsőséges változataihoz, s hogy ilyen szellemben is cselekedjenek. Ily módon a fundamentalista mozgalmak gyakran hajlanak arra, hogy a kül- és belpolitikai kérdésekben egyaránt agresszív pozíciót képviseljenek.
Következésképpen a fundamentalizmust lehet egyfelől a nacionalizmus alesetéként tárgyalni (ahogy ezt az előbbiekben láttuk), vagy önálló ideológiaként. Ideológiáról beszélünk minden olyan esetben, amikor a vallás és a politika határvonalát nem ismerik el (v. ö. Khomeini Ajatollah: "A vallás maga a politika"). Más szóval, nem azért ideológia, mert vallási eszméket használ fel, hogy megvédje vagy gazdagítsa a politikai doktrínákat: semmi új nincs abban, hogy a különböző ideológiák a vallási hagyomány tárházából vesznek át elemeket, így például a morális szocializmus vagy a konzervativizmus mind merítettek a kereszténységből, amikor erkölcsi alapelveket kerestek, továbbá említhetők a környezetvédő - zöld -mozgalmak, amelyek a természeti és nem-keresztény vallásokból merítettek. A fundamentalizmus, mint ideológia viszont ezeket az elemeket politikai gondolkodásának teljes lényegévé teszi.
Négy tényezőt szoktak említeni, amikor a jelenkori fundamentalizmus feltörését indokolják: szekularizáció, posztkolonializmus, a forradalmi szocializmus kudarca és a globalizáció (Heywood, 1998). Noha Heywood a világ egyéb részein folytatott kutatásainak alapján vonta le következtetéseit, ezek a tényezők bizonyára fontos szerepet játszanak Kelet- és Délkelet-Európa fundamentalista mozgalmainak feltörése és megerősödése esetében is.


Esettanulmány (1). Vallási fundamentalizmus és civil türelmetlenség Romániában. 1989 után, a kommunista ideológia bukását követően Romániában széles tömegek tértek vissza a valláshoz, különösen a hagyományos ortodox egyházhoz. Ennek egyaránt voltak pozitív és negatív következményei. A kedvezőtlen fejlemények közé tartozik, hogy az 1989-es forradalom után eltelt egy évtizedben számos egyedi esetben lehetett megfigyelni a vallási fundamentalizmus jeleit. Elsősorban a felekezetek közötti intolerancia formáiról beszélhetünk. A példák között fontos szerepe van a Román Ortodox Egyház és a Román Görögkatolikus (más néven Unitus) egyház közötti felekezeti és vallási türelmetlenség megnyilvánulásának, amelynek előzménye, hogy ez utóbbit a kommunista rezsim 1948-ban törvényen kívül helyezte, és csak 1989 után misézhettek ismét. Az unitusok elleni teológiai támadások mellett folyamatosan viták és perek zajlanak az olyan tulajdonjogok körül, amelyek korábban az unitus egyházhoz tartoztak, de 1948-ban az ortodox egyházhoz kerültek (ld. Romania Libera, 2002. március 21.). Egyedül a Bánáti Püspökség területén valósult meg azonnal a restitutio integra, Nicolae Corneanu ortodox metropolita vezetése alatt. A vallási türelmetlenség egyéb példái között utalhatunk olyan esetekre, amikor a helyi ortodox lelkészek összehangolt támadást irányítottak neoprotestáns csoportok ellen. A legnagyobb visszhangot, s még nemzetközi figyelmet is kiváltó eset a Iaşi megyei Ruginoaşa településen történt, ahol 1997 decemberében a helyi ortodox papok és az iskolaigazgató felbujtására és az ő vezetésükkel a falusiak 14 imára gyülekező baptistát bántalmaztak súlyosan. Noha az állam közbeavatkozott (nemzetközi nyomásra, majd visszahelyezte a papokat és az iskolaigazgatót is), a Iaşi metropolita védelmébe vette a támadókat, azzal az érvvel, hogy a baptista vallás idegen a román földön. Hasonló támadás történt a Krassó-Szörény (Caraş-Severin) megyei Cornereván 1998 áprilisában, ahol a bántalmazott egy amerikai misszionárius és az őt kísérő kerületi lelkész volt. A legutolsó esetet 2001 novemberében jegyezték fel Niculiţelen (Dobrudzsa megye). Szintén a helyi ortodox papok befolyására bántalmazták a falusiak a Romániai Evangélikus Szövetség képviselőit, akik a Jézus élete című filmet akarták levetíteni, amihez rendelkeztek a helyi hatóságok engedélyével. Ezzel összefüggésben a helyi sajtó képviselőit zaklatták, illetve lemondásra kényszerítették a polgármestert, amiért engedélyt adott az evangélikusoknak a film bemutatására. Nyílt konfliktus robbant ki a Jehova tanúi esetében, akiktől a bukaresti országos konferencia megrendezésére kiadott engedélyt az ortodox pátriárka erőteljes nyomásgyakorlása nyomán visszavonták. Ugyanakkor a fejlődésre és a nagyvonalúbb irányultságra is utalnak jelek, a felekezeti türelem legékesebb példája volt II. János Pál pápa romániai látogatása 2000-ben, a Román Ortodox Egyház pátriárkájának meghívására.
S. R.

Esettanulmány (2). Vallási fundamentalizmus és nacionalizmus Jugoszláviában. Ma már jól dokumentált tény, hogy a Balkánon a legutóbbi fegyveres konfliktusok drámai fejleményei tekintetében a felelősség megítélésénél a vallás és a nacionalizmus egyaránt fontos szerepet játszanak, mondhatni ugyanazon érme két oldalát adják. Itt csak arra az 1988. szeptember 14-én kelt dokumentumra utalunk, amelynek címe: "A Szerb Ortodox Egyház püspökeinek nyilatkozata az albánok által az őshonos szerb lakosság és a szerbek hazájában a kulturális emlékhelyek szentsége ellen elkövetett genocídiumról". Ez a dokumentum, a keményen nacionalista és fundamentalista szóhasználatával és szellemiségével, döntő mértékben hozzájárult Koszovó tartomány autonómiájának felfüggesztéséhez, ami viszont a szerbek és albánok tragikus, etnikai alapú háborújához vezetett. A Szerb Ortodox Egyház legfelső vezetése megfogalmazta vádjait a nem-szerbek ellenében, így kiemelkedő szerepet kaptak a 2. világháború során a szerbek ellen a horvátok által elkövetett bűncselekmények, s ez azt sugallta, hogy a katolikusok és a muzulmánok egyformán a szerbek kibékíthetetlen ellenségei. Ezt követően hamis jelentésekre építve az erősen megkülönböztető nyelven fogalmazó érvelés a 'valóban őshonos, az egész népet magába ölelő Szerb Ortodox Egyház' különlegességét és egyediségét hangsúlyozza, amely megvédi a 'keresztény szerb nemzetet' és annak érdekeit. Ennek folyományaként, a nemzeti és vallási identitás egybeolvasztását tiltó rendelkezések dacára (a filetizmust az 1872-i Konstantinápolyi Zsinat elítélte), a nacionalista törekvések - a szocialista forradalom bukásával és a bizonytalan politikai jövő tényezőivel erősítve - a régi Jugoszláviában egyfajta keresztény fundamentalizmust eredményezett, amely a Balkán stabilitására komoly fenyegetést jelentett - és jelent még ma is. E tekintetben a fundamentalizmus nem a szent szövegekhez való visszatérést szorgalmazza (miként az iszlám esetében), hanem a tömeges nemzeti érzések feléledését jelenti, amely magában foglalja a demokratizálás és a globalizáció kortárs kihívásához való alkalmazkodás képtelenségét.
A. K., J. G.


Lásd még: előítélet, ideológia, vallás, vallásos szekta